A teremtés képe
Brigitte Neumann
Festettél már képet a teremtésről, a minket körülvevő világról? Nem, nem ceruzával a papírra, hanem a belső szemed előtt. Ha van kedved, csukd be egy pillanatra a szemed, és fesd meg a tavasszal ébredező természet képét: fesd le a napot és a felhőket, a virágokat és a fákat, a madarakat és a halakat, téged és engem.
Lehet, hogy a szemed előtt lévő kép olyan lett, amilyennek a gyerekkorunkból ismerjük: egyszerű, strukturált, a bal felső sarokban a nap, mellette néhány felhő, egy virág, egy fa, egy macska és egy ember egymás mellett. A virág akkora, mint egy ember, néha még túl is szárnyalja őt. Van, ahol még egy pillangó vagy egy madár repül át a képen.
A 104. zsoltár: "Uram, milyen nagyok a te műveid, és milyen sok! Mindent elrendeztél, és a föld tele van javaiddal", és Assisi Ferenc napéneke arra hív, hogy ragyogó képet fessünk a minket körülvevő teremtésről. És ahová nézünk, ott felfedezzük a vidám májust. A buja növekedés, az illatos lila, az éneklő madarak boldoggá és szabaddá teszik érzékeinket. Csak úgy süt a nap mindenütt?
Mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van. Vannak napok, amikor felhős az ég, és egyetlen napsugár sem tör át a felettünk lévő sivár szürkeségen. A világ nem olyan egyszerű és napsütéses, mint az általam rajzolt kép - és az élet sem az.
A 21. század felvilágosult embereként az összefüggések bonyolultságának nagy részét megfejtettük - egészen a genetikai információig, a növények, az állatok és az emberek génjeiig, ma már mindent tudunk róla.
Nem múlik el nap anélkül, hogy egy sajtóközlemény ne tájékoztatna arról, hogy a biológia, a géntechnológia és az orvostudomány kutatói milyen újdonságot fejlesztettek ki. Tegnap a "génfűről" volt szó: Russell McInnes növénygenetikus a perthi Molekuláris Növénynemesítési Kutatóközpontból úgy manipulálta a füvet, hogy a szárak sokkal lassabban nőjenek. Ráadásul ez a fű ellenállónak bizonyult, így a futballstadionokban vagy az ilyen típusú golfpályákon a gyep karbantartása sokkal egyszerűbbé válik, és a gyakori fűnyírás a múlté.
Az ehhez a génmanipulációhoz használt eszközt génágyúnak nevezik. Apró aranygyöngyöket használnak ágyútöltelékként, amelyeket a megfelelő örökítőanyaggal vonnak be, és a szárakba lőnek.
Az arany talajon az ember reméli, hogy újabb fejlődéssel találkozik: A vetőmagcégek szaporodásra képtelen vetőmagot termesztettek. Ez azt jelenti, hogy amikor a gazdák betakarítják az elvetett kukoricát vagy búzát, a termésből már nem tudnak saját magot előállítani, és minden évben új vetőmagot kell vásárolniuk. Ez lehetővé teszi a vetőmagcégek számára, hogy biztosítsák éves forgalmukat, és ne kelljen többé attól tartaniuk, hogy a gazdák a saját vetőmagjaikat használják majd a fejlődő országokban.
Múlt vasárnap pedig az istentisztelet ideje miatt egy üzenet jött ki, miszerint egy amerikai neurológus lefényképezte Istent az emberi agyban. Egy speciális technikával lefényképezte az imádkozó vagy meditáló emberek hátsó agykéregében bekövetkező változásokat. Ezeknek a változásoknak fel kellene oldaniuk a tér- és időérzékelést, és ezáltal a végtelenség érzését. A neuroimaging az a kutatási terület, amelynek célja, hogy Istent biológiai jelenségként láthatóvá tegye minden ember agykéregében.
Fű, amely már nem nő, mag, amely már nem tud szaporodni, Isten, aki biológiai rendszerként láthatóvá tehető az emberek agykérgében. Folytathatnám a példák sorát az embriókutatás, az őssejtek fejlesztése és még sok minden más körül. A 21. század tudománya más képekben ábrázolja a teremtést, mint "csak a nap és a felhők, egy virág, egy állat, egy fa és egy ember".
Mi a helyzet a néhány perccel ezelőtt rajzolt képekkel, amelyeket a "Uram, milyen nagyok és mennyi minden a te műveid!" jelzővel illettünk. Te rendezted el mindet, és a föld tele van a te javaiddal" és "Laudato si o mi signore"? A tegnapi világ e képeit a tudomány mai képe váltja fel? A géntechnológia és az orvostudomány bebizonyította, hogy az ember a teremtés megkoronázása?
Attól függ, kinek a kezében van a toll, amikor egy kép készül.
Nézzük a tudóst: A tudósok az általuk kutatott dolgok képeit, azaz saját tetteik képeit tárják elénk. Nagyszerűek ezek a képek, gigantikusak a hatásukban. Olyannyira beavatkoznak a teremtésbe és az életünkbe, hogy sok emberben felmerül a szorongó kérdés: Hová fog ez az egész vezetni? Milyen cselekedetekre lesz képes az ember?
Nézzük meg a 104. zsoltár imáit: Nem a saját cselekedeteiről fest képet, hanem belekapcsolódik abba, amit a saját kéregállományán kívül érzékel. Belefeledkezik a Teremtő (és nem a saját dicsőségének) dicsőítésébe: "Dicsérd az Urat, lelkem! Uram, én Istenem, nagyon dicsőséges vagy; gyönyörű és feldíszített vagy. Fény a te ruhád, amit viselsz. Szőnyegként teríted ki az eget, a víz fölé építed kamráidat".
Múlt pénteken Johannes Rau szövetségi elnök tartotta meg a hagyományos berlini beszédet "Minden rendben lesz? Az emberi fejlődésért" címmel. Elismerte a tudomány nagy sikereit, amelyek hozzájárultak mindahhoz, ami ma könnyebbé és hosszabbá tette az életünket. De azt is kérdezi: "Mi a jó az embernek?" A választ erre a kérdésre - mondja Johannes Rau - "csak akkor találhatjuk meg, ha megtervezzük, tiszteletben tartjuk és megéljük saját etikai elveinket a személyes életünkre és az emberek együttélésére vonatkozóan.
Az etikai elvek határozzák meg azokat a határokat, amelyeken belül működünk. Ismerjük őket, mint a tízparancsolatot, mint emberi jogokat - vagy úgy is, mint a teremtés megőrzésének környezetvédelmi követelményeit.
Johannes Rau felszólítja a tudományt, hogy ne privatizálja ezeket az ősi elveket és értékeket, hanem inkább építse be őket a tudományba és a kutatásba, hogy ne váljunk "a tökéletes embert mérceként használó haladás foglyaivá".
Mindannyian úgy gondoljuk, hogy ezekre a követelésekre szükség van. Valaki tegye ezt a nyilvánosság elé.
De a saját képeinket is újra kellene néznünk.
Az etikai elvek a mi képeinket is közös keretbe helyezik, a képeket egymáshoz viszonyítják. Ismerjük azokat az ajándékokat, amelyek a kapcsolatokat fenntarthatóvá teszik: A szeretet, a megbocsátás, a jóság, a kedvesség, a szelídség, a béke és az öröm.
Most nézzük meg újra egyszerű teremtésképünket: egy felhő, egy nap, alatta egy virág, egy fa, egy macska és egy ember. A virág talán nagyobb, mint az ember.
Ez az egyszerű kép megérint bennünket, mert kifejezi a gyermeki örömöt, vagy a saját örömünket a festészetben. Megérint minket, mert tükrözi a természet iránti szeretetünket. Ahol ezeket az értékeket, a szeretetet, a megbocsátást, a jóságot, a kedvességet, a szelídséget, a békét és az örömöt megengedjük mindennapi tevékenységünkben és munkánkban, ott saját képünkkel az életet hordozó - és ma még reményt adó, a holnap megteremtésére irányuló - jó isteni erők tág keretébe helyezzük magunkat.