A belső világ védelme - az erőszak megelőzése
Elmar H. Supe
Dr. Elmar Supe (meghalt 2003-ban) a Vechtai Egyetem Általános Pedagógiai és Szociálpedagógiai Intézetének akadémiai igazgatója volt. Ezt megelőzően bankokban, iskolákban és egyetemeken dolgozott, majd 18 éven át Alsó-Szászország kormányának minisztériumaiban dolgozott függőségi és drogkérdésekkel foglalkozó tanácsadóként. Sok éven át részt vett a Guttempler-Bildungswerkben a szenvedélybetegek segítőinek képzésében. Szorgalmazta a települési prevenciós tanácsok létrehozását és a "belső környezetvédelmet".
Szánjon időt arra, hogy meglássa és élvezze az élet szép dolgait.
A megelőzésről gyakran beszélnek, de csak akkor, amikor már túl késő, amikor a szenvedélybetegek vagy drogfüggők megterhelik a környezetüket, vagy amikor súlyos bűncselekményeket, például idegengyűlölő támadásokat siratják. Ilyenkor hangzik el - vasárnapi beszédekben - a megelőzésre való felhívás, ami már túl késő.
Ilyenkor "kerekasztalok" alakulnak, projekteket terveznek vagy akciókat és tüntetéseket tartanak. Nemcsak a "túl késő", hanem a konkrét eljárások is problematikusak, például a bűnözés, a függőség vagy a kábítószer ellen. Az átfogó egészségfejlesztés és megelőzés, amit én beltéri környezetvédelemnek nevezek, sokkal szükségesebb, mint az akciók és a konkrét projektek.
A megelőzésre szükség van.
A döntő kérdés: hogyan előzzük meg a lehető legjobban? A közigazgatás és a politikusok azt kérdezik: Hogyan tehetjük a megelőzést a lehető legköltséghatékonyabbá? Tehát a HOGYAN a döntő kérdés. A felelősök semmiképpen sem dughatják homokba a fejüket.
De nemcsak a függőség és a függőséget okozó szerekkel való visszaélés jelent kihívást a megelőzés számára, hanem számos más, egymást jelentősen befolyásoló jelenség is: erőszak pl. az iskolában, a családban, külföldiek ellen, bűnözés, beleértve a szervezett bűnözést is, szexuális visszaélés, amelytől az áldozatok egész életükben szenvednek, étkezési zavarok, mint a falás és az anorexia, gyógyszerfüggőség, illegális drogok és szerencsejáték, egyéb, nem anyagokkal kapcsolatos függőségek, öngyilkossági kockázat, elhanyagolás és kamaszszekták. Mindezen problémák különböző káprázatos formáit kellene megelőznie, de gyakran csak akkor, amikor valami már láthatóvá vált a nyilvánosság számára, például amikor a kábítószer vagy az iskolai erőszak cselekvésre szólít fel. Későn reagálnak, sőt túlreagálnak.
Gyakran állítanak fel kerekasztalokat, amelyeknél ugyanazok az emberek ülnek, függetlenül attól, hogy milyen "disszociális", azaz a társadalomtól és annak értékrendjétől elrugaszkodott viselkedésformákhoz kellene közelíteni. Keresik az okokat és a lehetőségeket az ilyen negatív események megelőzésére vagy csökkentésére. Minden munkacsoport hasonló eredményekre jut, hiszen mind a feltételes tényezők, mind az ellenintézkedések a disszociális viselkedés minden formájára azonosak.
A megelőzés a tanulás, a nevelés, a felhatalmazás és az életre való ösztönzés.
A szenvedélybetegségek megelőzésének útja ezekkel az elvekkel ellentétes. Az élet valami szép és pozitív dolog, nem függőség. A portugálok "Projecto VIDA"-nak, azaz "életprojektnek" nevezik a megelőzésüket.
Az iskolákban gyakorolt addiktológiai prevenció gyakran negatív irányultságú, ráadásul szörnyű negatív következményekkel jár. Olyan információkat nyújt, amelyek nem hasznosak, gyakran még a kíváncsiságot is felkeltik, és ezért veszélyesek. Az eljárás más tünetek esetében is hasonló. A negatívumokat hangsúlyozzák, adatokat és bűncselekményeket mutatnak be, és bizonyos ismereteket közvetítenek a drogokról.
Tudjuk azonban, hogy az információ önmagában nem preventív. Inkább az érzésekről, attitűdökről, magatartásról és kompetenciákról is szó van, arról, amit Adolf Busemann már 1931-ben megállapított:
"Minden embernek szüksége van a természettel való érintkezésre, az egyedüllétre és a társaságra, az örömre, a tiszteletre, a bizalomra és a sikerre, a tulajdonra, a szabadidőre és a csendre, a mindennapok és a mulandóság fölé emelkedésre a ritmikus ismétlődésben.
A tájékoztatásnak és az elrettentésnek nincs megelőző hatása
Az információáradat, legyen az bármilyen nagy, nem elég - még akkor sem, ha azt fényes brosúrákba csomagolják és közvetítik. Más eszközökkel és módszerekkel kell megelőznünk.
Az egyik ilyen új koncepció a belső világ védelme. Ezt szeretném helyettesíteni a függőség- és drogprevencióval és sok más konkrét megelőzési gyakorlattal. A belső környezetvédelem a WHO értelmében egészségfejlesztés és megelőzés. Ez egy ok-központú, holisztikus, társadalmi vagy rendszerszintű és mindenekelőtt pozitív.
Ez a belső környezetvédelem nem a drogokra, a függőséget okozó anyagokra, az erőszakra és az adatokra irányul, hanem az emberekre, képességeikre, készségeikre és tehetségükre, valamint nehézségeikre és problémáikra. Az immunerőket akarja erősíteni és életerőt közvetíteni.
A belső környezetvédelem ugyanolyan fontos, mint a környezetvédelem
Ugyanolyan prioritást kell kapnia, mint a környezetvédelemnek! Konkrétan ez azt jelenti, hogy a belső világ védelmének a környezetvédelemhez hasonlóan saját infrastruktúrával, saját erőforrásokkal, intézményekkel és munkatársakkal, azaz képviselőkkel és felelősökkel kell rendelkeznie.
A környezetvédelem megmutatta, hogy az újragondolás megváltoztatta a hozzáállást és a viselkedést, ami csökkentette a környezetszennyezést és a környezetkárosítást. Ugyanígy lehetséges a szemlélet- és magatartásváltás a beltéri szennyezés és pusztítás ellen is.
Erre a radikális újragondolásra itt is szükség van, ha mi Németországban nem akarunk amerikai viszonyokat kapni. De ez az az út, amelyen haladunk, amint azt a rendőrségi bűnügyi statisztikák és a jelentések - az iskolákból is - mutatják. Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb bűncselekményt nem ismerik és nem oldják meg, a fejlődés fenyegető.
A témával foglalkozó workshopjaimról a résztvevők ezekkel a gondolatokkal mennek haza: "Sokat tudok tenni! Fontos vagyok! Nem vagyok tehetetlen!" Emellett számos konkrét tippet és segítséget kapnak egymástól, mint például a megerősítés, az idő, a meghallgatás, a másoknak adott bizalom, a gyermek éreztetése, hogy értékes és a pozitív gondolkodás.
Ugyanakkor a politikusoknak minden szinten meg kell érteniük azt is, hogy itt az ideje, hogy többet tegyenek a megelőzésért. Óriási mennyiségű pénzt fordítanak a tünetek kezelésére, pl. betegség, fogyatékosság, bűnözés, túlságosan kevés pénzt fordítanak a megelőzésre. Az aránytalanság körülbelül 99:1.
Az okok és a megelőzés fogalmai felcserélhetők
A különböző tünetekre vonatkozó okok és a megelőzési koncepciók felcserélhetők, amint az összehasonlító tanulmányokból könnyen kiderül. Hatékonyabb a konkrét megelőző tevékenységeket kombinálni, erősebb és hatékonyabb hatásuk érdekében, hosszú távra tervezni és végrehajtani őket. A megelőző intézkedések összefogásának azért van értelme, mert az egyes tevékenységek elhalványulnak, és a megállapítások nem válnak intézkedésekké, ha már nincs aktuális nyomás. Akkor a beszélgetésen kívül szinte semmi sem történt.
Ráadásul a megelőzésre szánt források amúgy is nagyon szerények és gyakran időben korlátozottak. A gondos, hozzáértő, korai és folyamatos megelőzés ritka és darabos marad. A müncheni Terápiakutató Intézet a Szövetségi Egészségnevelési Központ számára készített szakvéleményében a németországi megelőzés helyzetét - joggal - sivárnak nevezi.
A konkrét prevenciós erőfeszítések gyakran a kompetenciák ütközéséhez vezetnek, ami gyakran egymás mellé vagy akár konfliktusba is torkollik. Az a benyomás, hogy egyes vezetők és intézmények inkább önmagukat, saját érdekeiket, imázsukat, erőforrásaikat látják, mint a megelőzés nagy közös feladatát.
A függőség vagy az erőszak helyett koncentráljunk az élet értelmére és az értékekre.
Szinte csak a "saját" tünetükre, pl. a függőségre vagy a bűnözésre koncentrálnak, ahelyett, hogy pozitív alternatívákat, például az értelemkeresést és az értékorientációt keresnék. Ebben a tekintetben a súrlódási felületek csökkenthetők, és így a munkatársak és az erőforrások jobban kihasználhatók, ha javul az együttműködés, a koordináció és a holisztikus megelőzés.
Mit jelent ez konkrétan?
1. A specifikus megelőzés nem lehetséges, mivel a megelőzés a nevelés részeként mindig a rombolóval szemben válik hatékonnyá.
2. A specifikus megelőzés, pl. a drogprevenció és a specifikus munkacsoportok nélkülözhetők.
3. Az egyes megelőzési stratégiák sajátosságait az intézmények és munkacsoportok az Egészségügyi Világszervezet (WHO) keretében az egészségfejlesztés és megelőzés holisztikus megközelítésébe illesztik be. Célja az egészséges életkörnyezet megteremtése, a személyes készségek fejlesztése és a hálózatos tevékenységek.
4. Az iskolákban, vállalkozásokban és közösségekben munkacsoportok alakulnak a disszociális viselkedés minden formájának ok- és társadalomközpontú megelőzésére.
Ha tehát a munkacsoportok olyan koncepciókat dolgoznak ki és valósítanak meg, amelyek javítják a strukturális feltételeket és a személyes körülményeket, erősítik a gyermekeket és fiatalokat, a szülőket, a családokat és a pedagógusokat, jó példákkal és világos határokkal orientálnak, lehetővé teszik az élet tanulását kapcsolatokban és szabad terekben, amelyek sokféle cselekvési kompetenciát, konfliktuskezelési és válságkezelési stratégiát közvetítenek, akkor ez a disszociális viselkedés sokféle formája ellen hatékony, ahogyan ez mindenütt megmutatkozik, ahol a gyakorlatban így dolgoznak. Ily módon a rendelkezésre álló szerény erőforrások és erők összeadódnának. Ezáltal hatékonyabbá és hosszú távon elérhetőbbé válnak - ami elengedhetetlen feltétele a szakmai tervezésnek és a folyamatos munkának. A nagyszabású programokról tudjuk, hogy ritkán érik el a bázist, hogy specifikusak, gyakran az aktuális eseményekre, és hogy túl korán véget érnek.
Az emberek képessé tétele problémáik és konfliktusaik megoldására
Tanáraink nincsenek felkészülve arra a sok diákra, problémára és kihívásra, amellyel ma és holnap az iskolában szembesülnek. Ez különösen az erőszakra és a kábítószerekre vonatkozik. A képzés önmagában nem elég, az is elégtelen. Ha le akarjuk győzni a tehetetlenséget és a kiszolgáltatottság érzését, már a képzés során tegyük le az alapokat, és következetesen és folyamatosan valósítsunk meg és folytassunk meg egy programot!
A szülők is alulfelszereltségben vannak fontos feladatukhoz. A média naponta tudósít párkapcsolati konfliktusokról, házassági vitákról, családi tragédiákról. A visszaélések, az alkohol, a drogok, az erőszak és a bűnözés gyakran egymásra játszanak.
Ennek oka nemcsak a nem megfelelő életvezetési felkészültség, hanem a kommunikációs és konfliktuskezelési készségek hiánya is. Ezek a tragédiák, amelyek naponta különböző aspektusokban fordulnak elő - a gyerekek és a nők hosszú időn keresztül szenvednek, mintha mártírhalált szenvednének -, döntő motivációt jelentenek számomra, hogy ezen a területen dolgozzak. Az állampolgárok - beleértve a tanárokat is - lelkesednek az egészségfejlesztésért és a megelőzésért, mert ez csökkentheti a félelmeket és aggodalmakat, a sérüléseket, a nehézségeket és a halált.
A cél az, hogy az emberek képesek legyenek megoldani problémáikat és konfliktusaikat, ne meneküljenek a visszaélésekbe, a drogokba, az alkoholba, az erőszakba és a bűnözésbe, hanem felelősségteljesen és pozitívan alakítsák életüket.
A tüneti kezelésre fordított pénzeszközök a megelőzéshez képest 99:1 arányban vannak
A politikusoknak is fel kell ismerniük, hogy a szájhősködés nem ér semmit, és hogy a belső biztonságot nem lehet csak a törvények szigorításával és a rendőrség létszámának növelésével elérni. A rossz helyen való spórolás következményeit hamarosan meg kell fizetni. A belvilág hatékony védelmét a családokban, óvodákban, iskolákban, ifjúsági és sportcsoportokban is el kell kezdeni, mert a disszociális viselkedés a társadalmi folyamatokban alakul ki, és csak ott lehet megelőzni.
A központi kérdés azonban továbbra is az, hogy mi magunk, mit tehetünk a belső világ hatékony védelméért. Hét javaslat:
1. Alapvető gond, hogy a gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket erőssé tegyük, mert a disszociális viselkedés fő oka mindig a gyengeség. A cél a tehetségek felfedezése és támogatása, az önbecsülés és az ellenálló képesség erősítése öntevékenységgel, részvétellel, a siker közvetítésével vagy kapcsolatépítéssel.
2. Nem csak negatív fejlemények vannak. Ezekről csak beszámolnak. Ha megvizsgáljuk, "pozitív szemüveget" veszünk fel, sok jót fedezünk fel.
A cél a pozitív fejlemények elősegítése, a sikerek inspirálása, közvetítése és ösztönzése jó példákkal és példamutató viselkedéssel. Ebben sokan, magánszemélyek és intézmények képviselői is részt vehetnek.
3. Ha meg akarjuk előzni a függőséget okozó szerek iránti keresletet, akkor különösen a fiataloknak kell vonzó alternatívákat és egyenértékű, reális, kalandos és élményközpontú lehetőségeket kínálnunk. Ez megtapasztalható például barátságokban, társadalmi, egyházi vagy politikai elköteleződésben, közös vállalkozásokban számos területen, például sport, játék, tánc, zene, színház, kultúra, művészet, természet, túrázás, állatok, nyelvek, technika, tudományok vagy külföld. Ez vonatkozik a felnőttekre is.
Az egészségfejlesztésnek átfogó társadalmi megközelítést kell alkalmaznia. Nemcsak az iskolák, az ifjúságsegítő szolgálatok és a szakemberek dolga lehet, hanem mindenki feladata és lehetősége.
A nyitottság, a hitelesség és a megbecsülés jó légkört teremt, és megalapozza azt a környezetet, amelyben mindenki jól érzi magát.
Vonzó alternatívák kínálása a függőséget okozó drogok iránti kereslettel szemben
4. A meglévő ismereteket és jó koncepciókat mielőbb meg kell valósítani. Például a szövetségi kormány erőszakbizottsága 1990-ben javaslatokat tett az erőszak megelőzésére: nincs túlreagálás az állam részéről, a jogtudatosság erősítése, a bűnözők ne tanuljanak a "sikerekből", a családok és az iskolák nevelőképességének erősítése, a félelmek és kudarcok csökkentése, az ifjúsági munka, a jogi nevelés és a családpedagógia erősítése, büntetés helyett segítés, szülői és tanári képzés, az erőszak ábrázolásának csökkentése a médiában. Ez azt is jelenti, hogy minden megelőzési törekvést átfogó koncepcióba integrálnak, és mindent, ami alkalmatlannak bizonyult, elhagynak: Az egyszeri akciók, a "villanás a serpenyőben", a tájékoztatás és a projektek önmagukban. Az elrettentés, a pesszimizmus és a kirekesztés ösztönzi a félresikerült fejlesztéseket.
5. Ha már évek óta létezik környezeti hatásvizsgálat, akkor logikus, hogy minden fontos politikai döntésnél legyen egy belső környezeti hatásvizsgálat is, amely figyelembe veszi a biztonság és az egészség, a gyermekek, a fiatalok, a családok és az idősek jogos érdekeit.
Itt az ifjúsági, szociális és egészségügyi hatóságok mellett a rendőrségnek is kiváló lehetőségei vannak egy "önkormányzati megelőző tanácsban", hogy a bűncselekmények megoldása és a bűnözők biztosítása helyett reaktív módon, már korai szakaszban aktív szerepet vállaljon.
Ennek középpontjában a kérdés áll: "Hogyan bánunk egymással?"
6. Tudjuk, hogy a válságokban, problémákban és konfliktusokban nem szabad csak negatív dolgokat, nem szabad csak a reménytelenséget látnunk.
Inkább életérzést és pozitív lehetőségeket közvetítenek, amelyek új perspektívákat nyitnak. Fontos itt az érzékenység, a megértés, a higgadtság, az öröm, a bizalom, de mindenekelőtt a várakozás és a törődés pozitív hozzáállása.
7. Végül, de nem utolsósorban fontos, hogy a felnőttek elkerüljék a durva hibákat és a helyes prioritásokat. A középpontban a kérdés áll: "Hogyan bánunk egymással?" Az etika, az értékrend, a hitelesség és a példamutató magatartás igényli.
Csak a világos álláspontok segíthetnek. Ez azt jelenti, hogy nincs "laisser-faire", nincs "jog a mámorhoz", nincs "szalámitaktika" a szabadulás felé, hanem következetes és félreérthetetlen NEM a drogokra és az erőszakra!
A belső világvédelem egyben korlátlan IGEN-t is jelent szavakban és tettekben az életre, az emberi méltóságra, megbecsülésre és jövőre, és ezáltal több biztonságra, egészségre és jólétre.