A hullámok és a tenger (novella)
Brigitte Neumann
Lusta kis hullámok csobogása a tengerparton. A déli hőség borzolja az országot, és az embereket is lomhává teszi. Csak néhányan telepedtek le itt az öreg halászhajók előtt. Bóbiskolnak a forró napsütésben, vagy a széles tengerre néznek. Egyetlen napernyő sem nyújt védelmet a hőség ellen. A homok minden pórusba bemászik. Az öreg halász is a homokban ül, hátrébb, hátrébb. Senki sem figyel rá.
Görnyedt háttal támaszkodik az egyik időjárásnak kitett csónaknak. Kopott, széles karimájú kalapja védi a tűző naptól. Lábait behajlította, és nagylábujjával apró köröket fest a meleg homokba. Nemrég még minden este kiment a tengerre halászni. Ismeri a legjobb fogási helyeket. Az apja mutatta meg neki, és ő is az apjától tudta. Egész élete a tenger, a szél, a hullámok és a halak körül forgott. Kicsit kiegyenesedik, hagyja, hogy a szeme elkalandozzon, szögletes formákat fest a homokba a göcsörtös ujjaival, és újra elmosódnak. A fia nem halász. Már gyerekkorában is inkább segített az anyjának a falu kis kocsmájában, ott hátul, a csipkézett vörös homoksziklán.
Albufeira, az egykori kisváros a sziklás Algarve sziklás vidékén, egyre nő és nő. Évek óta egymás után lövellnek ki a földből a hat-nyolcemeletes betonvárak. Egyszerű, egyszerű, fehér, funkcionális és józan, keretbe foglalják a régi városközpontot. Kollégiumok a napra éhes vendégek számára, amelyek hosszú távon megváltoztatták a város és az emberek életét. Minden nyáron egyre többen jönnek.
A kis kocsma ma már jó utcai kocsma az óváros közepén, az étlapon szereplő Cataplana pedig régóta ismert bennfentes tipp. Ősi családi recept alapján készítik ezt a pörköltet, sok hagymával, napérlelte paradicsommal, némi burgonyával, kiadós kolbásszal és friss hallal, néha némi rákfélével is. A még zárt rézedényben alkalmazzák, és csak az asztalnál nyitják fel a fedelet. A fűszeres-halas illat minden érzékszervet felkelti a kiadós étkezéshez.
Egy fiatalember közeledik az öreg halászhoz egy ilyen rézserpenyővel. Színes ingének mellzsebében két kanál lapul. Sötét arcbőre, élénk szeme és gödröcskés álla elárulja, hogy milyen rokonságban áll az öreg halászzal. "Nagyapa, van valami ennivalóm" - kiáltja, amint hallótávolságon belülre kerül. Az öregember feláll, és barátságosan int neki. Kiterít egy rongyot a homokban. A fiú ráhelyezi a fazekat. "Gyere, ülj ide, fiam - invitálja a halász. Mindketten leülnek, és egy pillanatra megállnak, mielőtt az öregember felemeli a fedelet. Felszáll a finom illata. Együtt kanalazzák a kataplánt. "Ma este megint kimegyünk?" - kérdezi a fiú. Az öreg bólint. Csendben ülnek evés közben, és a tengerre néznek. Chug chug chug chug. A mélykék tenger végtelen tágassága hívogat, ahogy az örök idők óta.